Valamikor híresek voltak a kaposvári asztaltársaságok.A szórakozásnak ezt a barátságos módját elsősorban a magyar nótákat kedvelő, mulatós emberek szerették, akik nem egy holdvilágos estét daloltak végig a Korona, az Erzsébet, a Bárány-szállók éttermében vagy valamelyik kisebb mulatóban.Hanem olyan esemény,mely a Szarvas fogadóban néhanapján megesett, egyikben sem volt!
— Hallottátok, megjött a Nagy Jani! — adták egymásnak hírül a vendégek: és egyszerre mindenki otthagyta asztalát, borát, cigányát,és rohant a Szarvas fogadóba.Nagy esemény várta őket: ott mulatott kebelbarátaival Nagy János, a szentgáloskéri birtok kasznára.Amikor porlepte ruhájában belovagolt a városba, egy vadnyugati cowboyra hasonlított. Elintézte a dolgát, aztán elfoglalta megszokott asztalát. A barátok meg maguktól jöttek. A pincérek, akik már jól ismerték szokásait,megkérdezték tőle : — Reggelig,Jani bátyám?
— Mint máskor — hangzott a válasz, ami annyit jelentett, hogy bizony addig. Hanem Nagy Jánosnak különös szokásai voltak. Az asztalnál csak egy, a szabadság harcot is megjárt, csikóbőrös kulacsból ivott, abból is csak vörös bort. Aztán szerette a tósztokat, az asztal mellettí elköszöntött mindenkit, még az ismeretleneket is. Híres mesemondó volt.Szellemességével jó kedv, valami különös előadási mód párosult. Tízszer, hússzor elmondott egy anekdotát, de huszadszor is éppen olyan jól megnevették, mint amikor először hallották. Kívülről szavalta Garay Obsitosát,a versszakok között a cigányoknak muzsikálniuk kellett. Jó nótás, táncos ember hírében állt, kedvelte a muzsikát, a dudát, a citerát,de jó barátja volt a hegedűnek is.
Pedig vidámsága feledhetetlen , mély bánatot takart.
Amikor már úgy érezte,hogy nem tudja hova önteni a szomorúságát, elvette a cigánytól a hegedűt és húzta maga. Legelőször saját szerzeményeit játszotta. Folyt a könnye a száraz fára, és mivel abban az időben mindenki ismerte bánatát, nem kérdezték tőle, hogy miért.
Bizony ma már kevesen tudják , hogy a ma is játszott, „A cifra szűröm Veszprémben vettem ” és a „Beszegődteni Tarnócára bojtárnak "című nótát Nagy János szerezte és a dalban Somogytarnócáról van szó. Története a következő :
Nagy János uradalmi kasznár 1825-ben született Siófokon.Apja, mint a veszprémi káptalan pintére taníttatni akarta fiát. Fel is vették a pannonhalmi Szent Benedek rendbe. Úgy látszik,hogy a papi pályát nem érezte élethivatásának , mert rövidesen megszökött a rendházból.Ladon, majd Tarnócán volt gazdasági írnok.Onnan jár t be Kaposvárra szíve választottjához. Akkor írta két híres dalát. A szerelem versek írására is ihlette.Költészete nem volt több, mint ahogy Roboz István is jellemezte: több a semminél, de kevés a valamihez.
A Somogy című lapban így emlékezett meg róla:„Szürke poéta volt.Sok költeménye meg is jelent a Somogyban, mindegyik a nép szaván csendült, tele érzelemmel,de formai hibákkal.Szinte sajnálta az ember,hogy némelyiket félre kellett tennie . Sok nemes anyag, sőt egy-egy drágakő is akadt a kezünkbe, de nem volt kicsiszolva; látszott benne a fény, a színpompa, az őserő, de azért keretbe nem lehetett foglalni, mert darabos volt, köszörületlen.”
Egy tragikus baleset következtében azonban — néhány nappal a házasságuk előtt — meg halt a menyaszszonya. Ezért nem házasodott meg soha. Hosszú időn keresztül az italban keresett menedéket. Somogyból Csíkvárra , majd Szabadbattyánba került. Ott írt egy dörgedelmes verset 1852-ben, Ferenc József fényes budapesti fogadtatása ellen, melynek már a címe is sértő volt: „A pesti illuminátio ” . A közleményt nemzetiszínű papírra nyomtatva Székesfehérváron este a színházban a „Marót bán ”előadása alatt a közönség közé szórta. Ebből persze nagy botrány lett, napokig nyomoztak a szerző után. Végre, amikor a nyomára akadtak , egyik titkolt szerelme,a kommisszárius szép leánya elárulta neki apja szándékát és még idejében sikerült elmenekülnie.
Visszajött Somogyba.Szentgáloskéren, Ecsenyben,majd Tallián Pál osztopáni birtokán kasznárnak alkalmazták.Mint jó versmondót sokszor „kölcsönkérték ” a környező földbirtokosok ünnepi alkalmakra , de nem múlhatott el egy parasztlakodalom se Nagy Jani nélkül. A kukoricafosztást, a disznótorokat, a falusi mulatságokat igen szerette,nem különben a szüreti mulatozásokat. Élete utolsó tizenkét évében egy csöpp bort se vett a szájába, aminek egy különös baleset volt az oka. Az történt ugyanis hogy egy kaposi mulatságról való hazamenetelekor, a nagy ködben az erdész kilőtte alóla a lovát, mert szarvasnak nézte.
Az osztopáni szőlőhegyen egy baráti összejövetelen érte a halál 1897 októberében,a regényes életű Nagy Janos,a kaposvári asztaltársaságok mindenki által szeretett „ Jani bátyját”. Csaknem száz év múlott el azóta, már senki sem emlékezhet rá.Nem tudom, az osztopáni temetőben megvan-e még az a sírkő, amelyre a nevét írták? Ha nincs meg, tartsa meg emlékét ez az írás.
